blokk címe

blokk tartalma

Programlehetőségek

Szendehely-Katalinpuszta

Közzétéve: 2020-03-01

Szendehely-Katalinpuszta a Börzsöny és a Cserhát kapuja. Budapestről, a fővárosi agglomeráció észak-keleti részéből, de az M0-ás körgyűrűnek köszönhetően szinte az egész ország területéről gyorsan és egyszerűen elérhető. Katalinpuszta a városi környezetben élők számára – a Budai-hegyektől és a Pilistől is alapvetően különböző, ma még kevesek által ismert Naszály-hegy lábainál – az érintetlen természeti környezet gyors elérésének lehetőségét kínálja.

Vác Város Önkormányzata és az Ipoly Erdő Zrt. által 2005-ben közösen megvalósított Gyadai tanösvény a „Legyél te is kiserdész” óvodás tanösvény valamint és a Madártani tanösvény

Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola, ami egy olyan erdő és természetismereti látogatóközpont, amely kiállító-, foglalkoztató- és előadótermet, valamint „erdei teázót” szálláshelyeket, éttermet, erdei ajándékboltot foglal magában. Ezek révén egy olyan, a környéken egyedi, európai színvonalú tér jött létre, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen időjárási körülmények között fogadhassa látogatóit. Az ide érkezők teljes körű felvilágosítást kaphatnak a környék látnivalóiról és kikapcsolódási lehetőségeiről is.

Gyadai tanösvény: Ennek az erdő és természetismereti tanösvénynek a bejárása (5,2 km) során a kirándulók megismerhetik az erdő, a rét életét, élővilágát és betekinthetnek az erdészek munkájába is. A klasszikus információs táblák mellett maradandó élményt nyújtó elemekkel is találkozhatnak a túrázók: Óriások pihenője, kanyargós pallósor a lápos Lósi – patak medrében, 30 méter hosszú függőhíd a Naszály egyik mély vízmosása felett.

A Gyadai tanösvény a Naszály északi lábánál, a Lósi-patak mentén fekvő erdők és rétek természeti és kultúrtörténeti értékeit és érdekességeit mutatja be.

Gyadai tanösvényen az 5 km hosszú körtúraként végigjárható tanösvény bejárása nyugodt, kényelmes tempóban 2,5-3 órát vesz igénybe, így a környék természeti és kulturális nevezetességeinek bejárása során érdemes beilleszteni napnyitó vagy épp napzáró programként is a Gyadai tanösvény meglátogatását. A télen-nyáron, minden évszakban bejárható tanösvénynek külön-külön névre hallgató (csertől a faszénig) 13 állomása van, ahol megismerkedhetünk a környék erdeivel, rétjeivel, azok természeti Csoportos tanösvény bejárásadottságaival, védendő értékeivel és az ezeket szem előtt tartó erdő- és gyepgazdálkodással. Az út fáradalmainak kipihenésére vagy csak csendes menetközben való szemlélődésre, pihenésre a tanösvény mentén több pihenőhely áll rendelkezésre.

Legyél Te is Kiserdész! tanösvény:  Az „élmény-ösvény” óvodásoknak készült. Az interaktív játékos elemek segítségével a kicsiknek is könnyű és izgalmas a tanulás. A kis erdei tó körül vezetett tanösvény babakocsival és kerekesszékkel érkezőknek is látogatható.

Az útvonal jelzése: ovis ösvény - jelzetlen; ösvény a „madarak birodalmába"- kék T

Kiindulópont: Katalinpuszta - Gyadai tanösvény fogadóhelye (É. sz. 47° 85035'; K. h. 19° 10655')

Az útvonal hossza: Ovis ösvény - 300 m; ösvény a „madarak birodalmába"- 350 m

A bejárás időtartama: Ovis ösvény - 20-30 perc; Ösvény a „madarak birodalmába" - 10-15 perc

Egyéb praktikus információk: Az útvonal télen-nyáron, babakocsival is járható. Ha segítségre van szüksége, küldjön sms-t az erdésznek: +36/20/468-7177.

Madártani ösvény: A kirándulók a Naszály leggyakoribb odúlakó madaraival ismerkedhetnek meg a tanösvény mentén kihelyezett odútelep segítségével.

Az épületek és a parkoló között a kalandvágyó vagy éppen elfáradt kirándulók a Hangyavasúton utazás élményével gazdagodhatnak.

http://erdeikirandulasok.hu/

Programok szűrése

További programlehetőségek

helykitolto kép

Szlovák tájház, Bánk

A Szlovák Nemzetiségi Kiállítás egy régi szabadkéményes parasztházban mutatja be a helyi szlovákság XIX. századi életét, viseletét, berendezéseit, használati tárgyait.
helykitolto kép

A bánki víznyelő - Szent Borbála kutatóakna, Bánk

2014 májusban – rendkívüli esőzések után – egyik reggel Bánkon a helyiek arra lettek figyelmesek, hogy a Jenői-patak megáradt vize egy közel 10 m átmérőjű, friss beszakadás alján – visszaduzzadás nélkül! – eltűnik a sziklák között.
helykitolto kép

Evangélikus Templom, Bánk

Bánk későbarokk temploma 1783-ban épült. 1784. augusztus 6-án szentelték fel, Kellisch Sámuel lelkészsége idejében. Az ő irányítása alatt készült el a paplak is. „Harcos, bátor egyéniség lehetett, aki sziklaszilárd hittel küzd Mária Teréziához intézett felirataiban népe vallásszabadságáért, hitének gyakorlásáért.” – írta róla 1959-ben, a templom fennállásának 175. évfordulójára készült visszaemlékezésében L. Kovács András lelkész.
helykitolto kép

Pinceház, faragott kőtáblával a Hősök terén

A bánki faluközpontban lévő pince a régi idők hangulatát őrzi. Építtetője még 1937-ben is fontosnak tartotta, hogy az építés évszámát és a tulajdonos nevének kezdőbetűjét egy kőtáblába vésessék a homlokzat díszéül. A pinceházat Simon János kőművesmester építette. Belül boltozatosan ki van rakva kővel. Ő faragta az építtető névmonogramját és az építés évét megörökítő kis táblát is. A tábla jelentése: Épült 1937-ben Krisko János számára.
helykitolto kép

Fűtőház Sörfőzde

A FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE egy családias, házi sörfőzde, amely bemutatóval, kóstolóval egybekötött programokkal várja a látogatókat. Érdemes előtte telefonon egyeztetni! A főzdelátogatás lehetőségei: Az első rész a SÖRVÁRÓTEREMBEN illetve a főzdében zajlik. Itt meg lehet ismerni, hogy egyáltalán mi a sör, miből készül, a sörmátrix, és egy kis történei kitekintésre is lehetőség nyílik. Aztán az üzemben gyors bemutatón lehet résztvenni a sörgyártás folyamatáról, és persze közben kóstolni is a ...
helykitolto kép

Régi sírok a temetőben, Bánk

Egy temető az élő falu tükörképe. Ha valaki végigsétál benne, sok mindent megtudhat a településről is. Megismerheti történetét, nyelvét, nemzetiségét, vagyoni helyzetét, szokásait.
helykitolto kép

Sírok a zsidó temetőben, Bánk

A katolikus temető mellett a fák között található az egykori zsidó temető. Már ami megmaradt belőle. Bár jelentős zsidó lélekszám sohasem volt a településen, mégis minden bizonnyal több sír is állt valaha itt. Meglehet, hogy az avar alatt még lapul néhány sírkő. Mára két héber és egy magyar nyelvű látható mindössze. Megőrzésük mindamellett fontos, hiszen hozzá tartoztak a település múltjához.

Bánki-tó

A bánki tavon az országos horgászrend van érvényben, az egyesület által hozott szabályokkal, kiegészítésekkel. A tavon a pergetés engedélyezett.
helykitolto kép

Egymás közt - termelői és kézműves piac

Első alkalommal rendezzük meg "Egymást közt" piacunkat, ahol elsősorban helyi termelőktől, kézművesektől vásárolhatják meg termékeiket, portékáikat. Szeretnénk egy újabb lehetőséget biztosítani a közösség fejlődésének, teret adni a találkozásnak, a lokális gazdaság erősödésének.
Várjuk Önöket finomságokkal, kézműves termékekkel, helyi specialitásokkal.
Az időpontok: 07.15, 07.29, 08.13, 08.26., 10.00 -16.00 óráig. Helyszín: Lomen János sétány
helykitolto kép

Termelői Vásár Nógrádon

Termelői Vásár Nógrádon, a Nógrádi Várnál minden hónap második szombatján. Helyi termelők és kézművesek által kínált portékák, jó hangulat, csodás környezet várja a látogatókat!

Nőtincsi NemcsakPiac

Nőtincs termelői és kézműves piaca.
Kiállítóik színes palettájában a hagyományos piaci kínálat mellett különleges kézműves termékekkel is találkozhatnak rendezvényeiken.
A festői szépségű nőtincsi tó mellé varázsolnak minden hónap harmadik vasárnapján egy kedves, színes, színvonalas piaci hangulatot: lekvárral, mézzel, gyömölcsökkel, virággal, sütikkel és szebbnél- szebb kézműves portékákkal.

Kisecseti Termelői piac

Kéthetente péntekenként állandó kínálattal, szezonális termékekkel várják az érdeklődőket. Érdeklődni a 35 355 187 telefonszámon lehet.

Alsópetényi öreg temető

A templom közelében van a régi temető, amelynek XVIII-XIX. századi romantikus kőkeresztjei említésre méltóak.

Werbőczy-gúla, Alsópetény

Magyarországon egyedülálló a temetőben található későbarokk piramis alakú oszlop, amelyet 1791-ben Gyurcsányi Ignácné Blaskovics Terézia emeltetett, a Hármaskönyv (Tripartitum) szerzője, Werbőczy István emlékére. Latin nyelvű felirata magyar fordításban körülbelül így hangzik: "A haza törvényeit itt szedte rendbe Werbőczy, porlad az írójuk, a háza, de törvénye él az ősi."

Hármaskönyv Fogadó

Egy alsópetényi kirándulás alkalmával – például, ha felmásztunk a Prónay-kilátóhoz, vagy sétáltunk a faluban – érdemes ebédre betérni ide.

Prónay kilátó

Alsópetényből indul a turistaút a Romhányi-hegyen, a Kecske-kő 421 m magas csúcsára épített 26 méter magas kilátóhoz. Az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel közelíthető meg az építmény, amely nemcsak teljes körpanorámát ad, de bemutatja a környék érdekességeit is. A kilátót a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el. 

Nógrádi vár

A romjaiban is lenyűgöző látványt nyújtó nógrádi vár már messziről feltűnik a Börzsöny keleti szélén álló magányos 286 m magas andezitkúpon.

Nógrádi tájház

Nyitva tartás szombatonként 10-12 óráig, előzetes bejelentkezés esetén bármely napon 8-16 óráig. Bejelentkezni munkanapokon munkaidőben a 35/562-000, hétvégenként a 06/30/409-78-06 telefonszámon Mezeiné Matikovszki Bernadettnél lehet.

Nógrádi vadaspark

Telefonos egyeztetés alapján, a hét minden napján, folyamatosan állnak a vendégek rendelkezésére. Mobil telefonszám: +36 30 445 6414

Tereskei templom

Nógrád megye egyik legrégebbi temploma a tereskei Nagyboldogasszony római katolikus templom, amelynek különleges értéke, a Szent László király legendáját megjelenítő középkori freskósorozat.

1

2 3

© Bánk Község Önkormányzata - 2024