blokk címe

blokk tartalma

Programlehetőségek

Nógrádi vár

Közzétéve: 2020-03-01

A romjaiban is lenyűgöző látványt nyújtó nógrádi vár már messziről feltűnik a Börzsöny keleti szélén álló magányos 286 m magas andezitkúpon.

A vár története

A vár pontos keletkezéséről nincs adatunk, de Anonymus is említést tesz róla, valószínűleg már a népvándorlás korában állt a hegyen földvár. Később a szlávok építettek itt hatalmas kővárat, melyet Novigrad-nak (Újvár) neveztek el, innen ered a megye névadó településének a neve.

Szent István király adott városi rangot a vár körüli településnek, és a vármegye első székhelye lett. A tatárjárás során Nógrád városa elnéptelenedett, és később sem nyerte vissza egykori jelentőségét. Ezután a váci püspök birtoka lett, a husziták támadásától tartva megerősíttették a várat. Mátyás idején Báthory Miklós püspök felügyelte, helyreállították az idők során romossá vált várat, és egy háromemeletes reneszánsz palotatornyot csatoltak hozzá, királyi birtokká vált.

A mohácsi vész idején Szapolyai Jánosé volt, majd Ferdinánd király, 1544-től pedig 50 évig a törökök birtokolták, aztán ismét magyar kézre került. 1663-ban a törökök újra elfoglalták, de 1685-ben egy villám felrobbantotta az öregtoronyban lévő lőporraktárt, így a várat magára hagyták. Bár a 18. század elején a helyreállítását és megerősítését tervezték, egy komolyabb ostromnak így sem tudott volna ellenállni, ezért a császári csapatok közeledte miatt a kurucok lerombolták. Ezzel hadászati szerepe teljesen megszűnt, a maradék romokat az időjárás és a környék lakossága bontotta tovább.

A vár leírása

A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos, külső és belső várból álló nógrádi vár meglehetősen romos, a 90-es évek végén egészítették ki a maradványokat az Új-Olaszbástyával, ellátták egy védőtetővel a kerek rondellát és felállították az országzászlót is. A meglehetősen nagy kiterjedésű fennsíkon álló romok közül a felkiáltójelként meredező öregtorony háromemeletes fala a legnagyobb maradvány. A falakról és a bástyáról csodás kilátás nyílik a falura, a Börzsöny hegyeire.

A sarokbástya alatt Millecentenáriumi emlékmű áll a magyar honfoglaló vezérek képmásainak kopjafáival. A hét vezér mellett, Álmosnak is van kopjafája.

Gyakorlati tudnivalók 

  • Cím: 2642 Nógrád, Hunyadi János út
  • Nyitva tartás és belépő: szabadon látogatható.
  • Megközelítés: Autóval a vár alatt lévő parkolóig lehet felmenni, ahonnan néhány perc alatt felsétálhatunk a szerpentinúton a romokhoz.

A vár alatt, a vasút mentén található a nevezetes forrás: a Csurgó. Vizét ma is előszeretettel viszik haza a nógrádiak, de más falvakból, városokból is át-át kirándulnak egy kis friss forrásvízért.

Programok szűrése

További programlehetőségek

helykitolto kép

Szlovák tájház, Bánk

A Szlovák Nemzetiségi Kiállítás egy régi szabadkéményes parasztházban mutatja be a helyi szlovákság XIX. századi életét, viseletét, berendezéseit, használati tárgyait.
helykitolto kép

A bánki víznyelő - Szent Borbála kutatóakna, Bánk

2014 májusban – rendkívüli esőzések után – egyik reggel Bánkon a helyiek arra lettek figyelmesek, hogy a Jenői-patak megáradt vize egy közel 10 m átmérőjű, friss beszakadás alján – visszaduzzadás nélkül! – eltűnik a sziklák között.
helykitolto kép

Evangélikus Templom, Bánk

Bánk későbarokk temploma 1783-ban épült. 1784. augusztus 6-án szentelték fel, Kellisch Sámuel lelkészsége idejében. Az ő irányítása alatt készült el a paplak is. „Harcos, bátor egyéniség lehetett, aki sziklaszilárd hittel küzd Mária Teréziához intézett felirataiban népe vallásszabadságáért, hitének gyakorlásáért.” – írta róla 1959-ben, a templom fennállásának 175. évfordulójára készült visszaemlékezésében L. Kovács András lelkész.
helykitolto kép

Pinceház, faragott kőtáblával a Hősök terén

A bánki faluközpontban lévő pince a régi idők hangulatát őrzi. Építtetője még 1937-ben is fontosnak tartotta, hogy az építés évszámát és a tulajdonos nevének kezdőbetűjét egy kőtáblába vésessék a homlokzat díszéül. A pinceházat Simon János kőművesmester építette. Belül boltozatosan ki van rakva kővel. Ő faragta az építtető névmonogramját és az építés évét megörökítő kis táblát is. A tábla jelentése: Épült 1937-ben Krisko János számára.
helykitolto kép

Fűtőház Sörfőzde

A FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE egy családias, házi sörfőzde, amely bemutatóval, kóstolóval egybekötött programokkal várja a látogatókat. Érdemes előtte telefonon egyeztetni! A főzdelátogatás lehetőségei: Az első rész a SÖRVÁRÓTEREMBEN illetve a főzdében zajlik. Itt meg lehet ismerni, hogy egyáltalán mi a sör, miből készül, a sörmátrix, és egy kis történei kitekintésre is lehetőség nyílik. Aztán az üzemben gyors bemutatón lehet résztvenni a sörgyártás folyamatáról, és persze közben kóstolni is a ...
helykitolto kép

Régi sírok a temetőben, Bánk

Egy temető az élő falu tükörképe. Ha valaki végigsétál benne, sok mindent megtudhat a településről is. Megismerheti történetét, nyelvét, nemzetiségét, vagyoni helyzetét, szokásait.
helykitolto kép

Sírok a zsidó temetőben, Bánk

A katolikus temető mellett a fák között található az egykori zsidó temető. Már ami megmaradt belőle. Bár jelentős zsidó lélekszám sohasem volt a településen, mégis minden bizonnyal több sír is állt valaha itt. Meglehet, hogy az avar alatt még lapul néhány sírkő. Mára két héber és egy magyar nyelvű látható mindössze. Megőrzésük mindamellett fontos, hiszen hozzá tartoztak a település múltjához.

Bánki-tó

A bánki tavon az országos horgászrend van érvényben, az egyesület által hozott szabályokkal, kiegészítésekkel. A tavon a pergetés engedélyezett.

Alsópetényi öreg temető

A templom közelében van a régi temető, amelynek XVIII-XIX. századi romantikus kőkeresztjei említésre méltóak.

Werbőczy-gúla, Alsópetény

Magyarországon egyedülálló a temetőben található későbarokk piramis alakú oszlop, amelyet 1791-ben Gyurcsányi Ignácné Blaskovics Terézia emeltetett, a Hármaskönyv (Tripartitum) szerzője, Werbőczy István emlékére. Latin nyelvű felirata magyar fordításban körülbelül így hangzik: "A haza törvényeit itt szedte rendbe Werbőczy, porlad az írójuk, a háza, de törvénye él az ősi."

Hármaskönyv Fogadó

Egy alsópetényi kirándulás alkalmával – például, ha felmásztunk a Prónay-kilátóhoz, vagy sétáltunk a faluban – érdemes ebédre betérni ide.

Prónay kilátó

Alsópetényből indul a turistaút a Romhányi-hegyen, a Kecske-kő 421 m magas csúcsára épített 26 méter magas kilátóhoz. Az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel közelíthető meg az építmény, amely nemcsak teljes körpanorámát ad, de bemutatja a környék érdekességeit is. A kilátót a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el. 

Nógrádi tájház

Nyitva tartás szombatonként 10-12 óráig, előzetes bejelentkezés esetén bármely napon 8-16 óráig. Bejelentkezni munkanapokon munkaidőben a 35/562-000, hétvégenként a 06/30/409-78-06 telefonszámon Mezeiné Matikovszki Bernadettnél lehet.

Nógrádi vadaspark

Telefonos egyeztetés alapján, a hét minden napján, folyamatosan állnak a vendégek rendelkezésére. Mobil telefonszám: +36 30 445 6414

Tereskei templom

Nógrád megye egyik legrégebbi temploma a tereskei Nagyboldogasszony római katolikus templom, amelynek különleges értéke, a Szent László király legendáját megjelenítő középkori freskósorozat.

Felsőpetényi nemesagyag-bánya

A külfejtés elérhető a Nőtincsről Bánkra vezető úton, az üzemi épületek az útról láthatók. Mellettük földút vezet a külfejtésbe (kb. 1,5 km gyalog). A mélyszinti bányát az üzemi épületek mögötti V. táró bejáratától lehetett elérni, ez volt az ásványgyűjtők számára legérdekesebb bányarész, innen kerültek elő a legszebb, több kilós gipszcsodák, az érdekes kivirágzások.

Felsőpetényi falumúzeum

A gyűjtemény alapítója Laczkovszki Jánosné célul tűzte ki, hogy az utókor számára megmenti a helyi kulturális örökség tárgyi emlékeit. Hosszú gyűjtési munka után 2000. november 25-én a millenniumi év tiszteletére került átadásra a gyűjtemény.

Nőtincsi tó

A Lókos-patak festői völgyében kialakitott 40 hektáros mesterséges tavat a patak földuzzasztásával hozták létre. A rövid idő alatt itt megtelepedett növény és állatvilág védelme érdekében természetvédelmi területté nyilvánitották.

Nőtincsi Seholsziget

A Park alapszolgáltatásait látogatóink a belépőjegy (egyéni, családi vagy csoportos) megváltásával szabadon vehetik igénybe, a Park nyitva tartási ideje alatt. 

Diósjenői szabadidőpark

A Szabadidőpark parkolójából indulva 5 kilométeres erdészeti tanösvény bejárására is lehetőség van. A Parkon belül egy kilométeres sétaút található, ahol tájékoztató táblák segítségével megismerkedhetünk a helyi erdők jellegzetességeivel. Az útvonal játszótereket, függőhidat, állatsimogatót, sportpályákat érint. A 4 hektáros Szabadidőparkban az erdei környezet különböző élőhelyeivel találkozhatunk: rét, vizes élőhely, cserjés, gyümölcsös, vagy növénygyűjteményi különlegességeket is megidéző ...

1

2 3

rendelési idő

H-P:
15:30-17:30

Szombat:
7:30-8:30

Vasárnap:
Zárva

elérhetőségek

Tel: 
+ 36 30 464 5021

E-mail:
emailcim@email.hu

A rendelő címe:
4080 Hajdúnánás Bocskai u. 36.
 

© Bánk Község Önkormányzata - 2022